A keresőoptimalizálás mint kézrátétel

kézrátétel
Tartalomjegyzék

A keresőoptimalizálás mint csodatevés

Furcsa, a keresőoptimalizálás aranykönyvébe illő online megrendelő érkezett hozzám. Hogy a két leglényegesebb elemet kiemeljem a sorokból:

 

  • a)  a “megkeresőoptimalizálandó” honlapon nyoma sem volt a szolgáltatást kínáló vállalkozás cégszerű megnevezésének, elérhetőségének
  • b) szó szerint azt várta a potenciális ügyfél, hogy csak és kizárólag ELSŐ legyen a keresőkben a két legfontosabb kulcskifejezésére

 

Nekem tüstént Gyarmatiné Dr. Bányai Edit (PTE KTK) szavai jutottak eszembe, amelyeket az Első Pécsi Webmarketing Workshopon hallhattunk az egyetemi oktatótól, melyek szerint egy-egy honlap kínálatát elemezve még a vállalkozás életkorát is érdemes figyelembe vennünk.

 

Ebből az következik, hogy az egyetemről kikerülő marketingesek – szerencsénkre – olyan online marketing szemlélettel kerülnek ki a padokból, amely eleve feltételezi, hogy az interneten árut vagy szolgáltatást kínáló cég elegendő információt nyújt önmagáról.
Képzeljük csak el, hogy ebben a körben mekkora hatékonysággal lehet majd eladni valamit, ha a honlapon egy rejtőzködő eladóval találkoznak az egy-egy cég majdani beszerzéseit intéző egykori hallgatók!

(És akkor a cégnyilvánosságról szóló törvényt nem is említem, mert a törvényesség oldaláról nézve a magyar internet nem éppen egy parádésan rendben lévő hely.)

 

A keresőoptimalizálás mint elemző pillantás

Aztán megnéztem a megrendelőt küldő által kívánt kulcsszavak előfordulási gyakoriságát a Google keresőben.
Nos, a mi estünkben a sokmilliót súrolta a szám, s a találati lista hemzsegett a multinacionális cégektől. Arról már nem is beszélve, hogy a találati táblán (SERP) szép, tömött sorban sorakoztak a szponzorált linkek. Mindebből a táj “belakottságára” következtethetünk, a majdani konkurenciaharc kemény voltára.

 

A rendelés megfogalmazásából az a képzet árad, hogy a keresőmarketing, a SEO olyasmi lehet, mint a kézrátétel. A recept tehát a következő: végy egy szakembert, az pillant egyet a honlapra, majd csinál egy gyors hókusz-pókusz mozdulatot – és a honlapunk máris veri a gigászokat!

Vajon mennyi fals hírlevél-ígéret görbíti el a valóságtól azt az összetett, folyamatos munkát igénylő feladatot, amit keresőoptimalizálásnak, SEO-nak nevezünk?
Kulcszókutatás, content (szöveg), képi világ, technikai beállítások, linképítés – hogy csak néhányat említsek.

 

A keresőoptimalizálás mint kápráztatás

Az ELSŐ hely megszerzése és folyamatos megtartása talán a legkétségesebb és legkétesebb dolog.
A különböző keresők más és más algoritmussal rendezik sorba a találatokat. Ha nem így lenne, akkor minden keresőben (Google, Yahoo, Yandex stb.) azonos volna a sorrend. De nem azonos.

 

Ráadásul a Google számos keresési lehetőséget kínál, amelyek nem egyforma eredményt nyújtanak. (Com vagy egy adott ország felségjele alatt is keresgélhetünk, helyi találatok kínálják a vállalkozásokat…)
Nos, hol legyünk ELSŐK?

 

A fix első hely ideája azt a mögöttes tartalmat is magában rejti, hogy a keresőoptimalizálás eszközével csakis mi élünk, mások nem, tehát nincs az az erő, amely megállíthatna bennünket a száguldásban!
Jelezném a törvényszerűséget: a net statikus felfogása komoly hiba, mert nincs a világon még egy olyan dinamikusan változó hely, mint az internet!

 

A keresőoptimalizálás mint kitartó, folyamatos munka

A kézrátételes elképzelés helyett jobb, ha a keresőoptimalizálást folyamatos munkaként fogjuk fel,
amely a helyzet feltérképezésével kezdődik: melyek az adott honlap erényei, hibái, kik a
konkurensek és milyen struktúrájú és erejű honlapokkal vannak jelen az internetes keresőkben,
mekkora linkerőt mozgósíthatunk, szükséges-e szöveges hirdetésekkel is előrukkolnunk, mennyire
kell belenyúlni a technikai megoldásokba és így tovább.

Ha tetszett a cikk, oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson ez a cikk is! Köszönöm :)

Ne maradj le a többi cikkről sem! Kérj róla e-mail-es értesítést!

Varga Éva

online marketinges, keresőmarketing szakértő

Elérhetőségek:

vargaeva@valodiertek.hu

tel:+36(30)5686208

Ügyfeleim véleménye:

Töltsd le a gépedre INGYENESEN a legjobb asztali SEO szoftvert! 👇

seo powersuite software

80+ támogatott prémium WordPress bővítmény egy csomagban! Katt a képre!

Legutóbbi cikkek online marketing, Google Ads hirdetéskezelés, keresőoptimalizálás, seo témában:

Szeretnéd fellendíteni az online üzleted?

Keress az elérhetőségek egyikén!

növekedés